Amikor a rendszerváltozás eufóriájában megálmodták a demokráciát, erre biztosan nem gondoltak. A magyar választási rendszer elvileg rendkívüli módon törekszik a túlhatalmat gátolni azáltal, hogy mind listás, mind egyéni mandátumok is kiosztásra kerülnek. Nem akarok mélyen belebonyolódni választási rendszerünkbe (bár meglehetősen izgalmas), elég annyit tudni, hogy a 386 mandátumból 210 arányosan kerül kiosztásra és csak a 176 egyéni választókörzetben érvényesül a "több szavazat mindent visz" elv, ott is úgy, hogy a mandátumra nem váltott szavazatok országos listára íródnak. Választási rendszerünk általában koalíciókényszeres állapotot szokott előidézni, ugyanis erős kiegyenlítő hatása van. 1994-ben és most, 2010-ben fordult elő, hogy nincs koalíciós kényszer, minden egyéb esetben csak több párt közösen tudta birtokolni a parlamenti többséget. E választási szisztémából is jól kitűnik a friss demokráciát megalapozók szándéka.
Mindez mennyire sikerült? Szerintem sikerült. Létrehoztak egy igazságos, bár meglehetősen bonyolult rendszert. Lerakták azokat a fékeket és egyensúlyokat, melyek segítségével lassan kezdenek kialakulni demokratikus reflexeink. Nem toleránsak vagyunk, nem befogadóak, egyszerűen csak tudjuk, hogy elmondhatjuk véleményünket. Ez a demokrácia. Ahogy arról egyébként többször is írtam már, a demokrácia nem feltétlenül liberális. Ha az egész ország szabad akaratából üldözzük a kínaiakat, akkor ez egy demokratikus, de a kínaiakkal szemben kirekesztő társadalom. Majd akkor nem lesz demokratikus, ha a többség akaratának ellenére történik mindez.
Szóval itt van ez a demokratikus választási rendszer, ami alapvetően arra hivatott, hogy fenntartsa önmagát, vagyis a demokráciát. Most mégis többen túlhatalomról, túlreprezentáltságról beszélnek és rögtön a demokráciát féltik. Joggal? Nem hiszem. Az viszont bizonyos, hogy valami történt. A 2010-es választásokon akadt egy párt (hivatalosan kettő), amelyik
- bírja a parlament 2/3-os többségét, mely felhatalmazással az alaptörvényt is módosíthatja
- miniszterelnököt állított
- köztársasági elnököt választott
- az össze minisztérium élén áll, koalíciós kényszer nélkül
- főpolgármestert állított
- 23 megyei jogú város élére (a 24-ből) polgármestert állított
- minden megyei közgyűlésben többségben van
- a fővárosi közgyűlésben többsége van
Mindez nem valami rákosista diktatúrával elért eredmény, hanem a nép akaratából, a demokratikus szabályokat betartva, a közösen elfogadott választási törvények szellemében megtartott választások következményeként alakult így. És ezen ne is lepődjön meg senki. Ez az ország még mindig csak egy kis újszülött a hagyományos demokráciák világában. Itt nincsenek beágyazódottságok, itt legfeljebb a szocializmushoz mérünk mindent, ami politika. Itt a választók 4 évente fordulnak el az előző választásuktól, pedig a pártok jóval kevesebbet változnak. Egyszerűen még nem alakultak ki azok az értékrendek, amik egyensúlyban képesek tartani rendszert.
Mindezektől függetlenül a fagyi most visszanyalt, ugyanis akkora a Fidesz fölénye, hogy tulajdonképpen csak önmagát korlátozza, külső erő erre képtelen. Akkora hatalmat adott a nép Orbán Viktor és pártja kezébe, ami eleve riasztó. Gondoljunk csak bele, hogy egy szélsőséges párt mit kezdene ekkora felhatalmazással! Néhányan most azt mondják, hogy bizonyára végre rend lenne, ha egy radikális párt kapna ekkora felhatalmazást, mások pedig már azt is soknak tartják, amit a Fidesz csinál. Ez viszont azon a tényen nem változtat, hogy a mai magyar demokrácia képes a saját eszközeivel kinyírni saját magát. Nincs a rendszerben annyi fék, ami elegendő lenne ahhoz, hogy megakadályozzon egy diktatúrát. És ehhez nem is kellett sok, 20 év alatt előállt a helyzet.
És ez a duplacsavar. Mert ugye akkor most van fék, vagy nincs? Elég, vagy nem elég? Ha több féket teszünk be, akkor a demokráciát korlátozzuk, ha kevesebbet, akkor még ennél is könnyebben előállhat ilyen helyzet.
